Medence vegyszerek, kiegészítők

A sóbontó készülék lelke a cella, amelyben a nemesfém bevonattal ellátott titán lemezek találhatók. A szezon során a folyamatos elektrolízis miatt ezeken a lemezeken kalcium (vízkő) rakódik le, ami rontja a hatásfokot és növeli az áramfelvételt. A téliesítés a tökéletes időpont a cella vegyszeres tisztítására. Soha ne próbálja mechanikusan (csavarhúzóval vagy késsel) lekaparni a vízkövet, mert a bevonat sérülése a cella azonnali tönkremeneteléhez vezet! Használjon speciális, kíméletes cella-tisztító folyadékot, amely pezsgés kíséretében oldja fel a lerakódást.

A rozsdamentes acél (AISI 304 vagy 316) kiegészítők, mint a létrák, korlátok és zuhanyok, télen fokozott igénybevételnek vannak kitéve. Bár "rozsdamentesnek" hívjuk őket, a téli takaró alatt megrekedő pára és a vegyszergőzök (különösen a klórgáz) kikezdhetik a felületüket, pontkorróziót okozva. A szakmai javaslat: a létrákat minden esetben szereljük ki a rögzítő hüvelyekből, mossuk le tiszta vízzel, és száradás után vigyünk fel rájuk egy vékony védőréteget. A rögzítő hüvelyeket (stancnikat) pedig takarjuk le vagy tömjük ki, hogy ne fagyjon bele a víz, ami szétrepedést okozhat a burkolatban.

A téli takaróponyva élettartama nagyban függ attól, hogyan gondozzuk a téli hónapok alatt. A legnagyobb veszélyt nem a hideg, hanem a ponyván megálló esővíz és a ráhulló hó súlya jelenti. Ha a ponyva közepén túl nagy vízoszlop vagy hóteher gyűlik össze, az olyan mértékben megfeszítheti az anyagot, hogy a rögzítő szemek kiszakadnak, vagy a ponyva a vízzsákokkal együtt a medencébe csúszik. A szakmai javaslat a ponyva felületén összegyűlt víz rendszeres eltávolítása egy kisméretű búvárszivattyúval vagy kézi szívóval. Emellett a ráhulló leveleket és ágakat is érdemes időnként egy puha végű medencekefével eltávolítani, hogy ne rohadjanak rá a felületre.

A homokszűrő tartály a gépészet egyik legnagyobb víztömeget befogadó egysége. Ha a tartályban maradt víz megfagy, a tágulási nyomás nemcsak a poliészter vagy polietilén tartályfalat repesztheti meg, hanem a belső szűrőgyertyákat is eltörheti. A téliesítés során az első lépés a tartály alján található leeresztő csavar kinyitása. Fontos adat, hogy a víz lefolyása a sűrű szűrőközeg (homok vagy üveg) miatt akár több órát is igénybe vehet. A legkritikusabb elem azonban a 6-utas váltószelep: ezt kötelező a két állás közötti, dedikált "Winter" (téli) pozícióba állítani. Ez a művelet megemeli a belső tömítő tárcsát, így a rugók nem feszülnek, és a szelepben maradt minimális pára el tud távozni, megvédve a szelepházat a fagyrepedéstől.

A sóbontóval (sósvizes fertőtlenítéssel) felszerelt medencék gépészete speciális odafigyelést igényel a téliesítés során. A legértékesebb alkatrész a sóbontó cella, amelynek titán lemezei fagyérzékenyek, ha víz marad bennük. A cellát a víztelenítés után (lásd 3. cikk) érdemes kiszerelni, és hígított savas oldattal (cella-tisztító folyadékkal) eltávolítani róla a szezon során lerakódott vízkövet. Ennél is fontosabb az automatikus adagolók pH és ORP szondáinak kezelése: ezeket soha nem szabad szárazon hagyni! Ha a csőrendszert kifúvatjuk, a szondákat ki kell venni, és speciális tárolófolyadékba (KCL oldat) állítva, fagymentes helyen kell tárolni őket.

A medence téliesítésének leggyakoribb hibája az idő előtti lezárás. A szakmai protokoll szerint a téliesítést akkor szabad megkezdeni, amikor a víz hőmérséklete tartósan 12-15°C alá süllyed. Ha ennél melegebb vízben zárjuk le a medencét és adjuk hozzá a téliesítőszert, az algák és baktériumok még aktívak maradhatnak, így tavaszra sötétzöld, nehezen tisztítható víz fogadja majd. A téliesítő folyadék (példából kiindulva: Télapool vagy hasonló kvaterner-ammónium vegyületek) nem fagyálló, hanem egy speciális algagátló koncentrátum, amely a sötétben és hidegben is gátolja a lerakódások kialakulását.

A medence vegyszerezése mérés nélkül csak találgatás, ami gyakran vezet pénzpazarláshoz vagy tönkrement vízhez. A vízelemzők három fő kategóriába sorolhatók, amelyek pontossága és ára jelentősen eltér. A legfontosabb szempont a mérésnél, hogy a vízmintát mindig a vízfelszín alatt legalább 20-30 cm mélyről vegyük, lehetőleg a skimmerrel ellentétes oldalon, hogy a friss vegyszer ne torzítsa az eredményt.

Gyakori jelenség, hogy a víz kémiailag tökéletes, mégsem "szikrázik", hanem kissé fénytelennek vagy élettelennek tűnik. Ennek oka a mikroszkopikus méretű (kolloidális) lebegő szennyeződés, amelyet a hagyományos homok- vagy üvegszűrő egyszerűen átenged magán. A pelyhesítő (flokkuláló) szer kémiai úton "összetapasztja" ezeket az apró részecskéket nagyobb pelyhekké, amelyek mérete már elegendő ahhoz, hogy fennakadjanak a szűrőközegben.

Sok medencetulajdonos tapasztalja a "pH-bounce" jelenséget: hiába adagolnak pH-mínusz vegyszert, az érték pár óra múlva visszaugrik, vagy éppen kontrollálhatatlanul leesik. Ennek kémiai oka a Teljes Lúgosság (Total Alkalinity - TA) nem megfelelő szintje. A lúgosság a víz "pufferkapacitása", amely megvédi a pH-t a hirtelen változásoktól. Ha a TA érték túl alacsony, a pH instabil lesz; ha túl magas, a pH-érték "beragad" lúgos irányba, és szinte lehetetlen pH-mínusszal lejjebb tornázni.

A téli takaróponyvák egyik legnagyobb ellensége a súly: egyetlen m²-en 10 cm esővíz 100 kg terhelést jelent. Ez a súly kinyújtja a ponyva anyagát, és a rögzítési pontokat (vízzsákok, feszítőhuzalok) extrém módon megterheli. Ezért a téli karbantartás elengedhetetlen része a csapadékvíz rendszeres leszivattyúzása. Erre a célra a legjobb egy kisméretű, tiszta vízhez való búvárszivattyú, amely képes a vízfelszínről is felszívni a vizet. Fontos szabály: soha ne szivattyúzzon jeget, és ügyeljen arra, hogy ne szívja ki a takaró alatt lévő tiszta medencevizet (ha lyukas lenne a ponyva).

A tavaszi nyitáskor a téli takaróponyva levétele kritikus pillanat. Ha a ponyván összegyűlt szennyezett vizet és rothadó leveleket hagyja belefolyni a kristálytiszta medencevízbe, azzal napokkal veti vissza a nyitási folyamatot. A levétel előtt egy búvárszivattyúval távolítsa el a vizet, majd a ponyvát a parton terítse ki. A legfontosabb lépés a tisztítás és a teljes kiszárítás. Ha a ponyvát nedvesen hajtja össze, a penész és a gombák a nyár folyamán roncsolják az anyagot, és kellemetlen szagot árasztanak a következő használatkor.

Bár a csőrendszert kifúvatjuk (lásd 3. cikk), a gépészeti akna belső hőmérsékletének stabilizálása elengedhetetlen a szelepek és a falban maradó szerelvények védelme érdekében. A legtöbb hőveszteség az aknafedélen keresztül távozik, ezért a szakmai protokoll javasolja az aknafedél belső felének legalább 5 cm vastag, zárt cellás (XPS) polisztirol lappal történő szigetelését. Fontos azonban, hogy ne zárjuk le hermetikusan az aknát: a minimális légcsere szükséges ahhoz, hogy a talajpára ne csapódjon le az elektromos kapcsolószekrényben és a szivattyú motorján, ami korróziót vagy tavaszi zárlatot okozhatna.

A süllyesztett medencék téli takarásának rögzítéséhez a vízzsák a legstabilabb eszköz (lásd 4. cikk). A vízzsákok használatának legfontosabb szakmai szabálya: soha ne töltse tele őket vízzel! A vízzsákokat maximum a térfogatuk 2/3-áig vagy 3/4-éig szabad tölteni. Erre azért van szükség, hogy fagyáskor a jéggé váló víznek legyen elegendő tágulási tere a zsákon belül. Ha teljesen feltöltjük, a jég feszítőereje menthetetlenül szétrepeszti a PVC hegesztéseket. Az elhelyezésnél ügyeljünk arra, hogy a zsákok szorosan, résmentesen kövessék egymást a medence peremén, megakadályozva, hogy a szél a ponyva alá kapjon.

A sokkoló klórozás (vagy törésponti klórozás) egy olyan intenzív fertőtlenítési eljárás, amely során a szabad klór szintjét rövid időre a normál érték tízszeresére emeljük. Erre akkor van szükség, ha a vízben elszaporodtak az algák, vihar után nagy mennyiségű szerves szennyeződés került a medencébe, vagy ha megjelent a kellemetlen "medenceszag" (klóraminok). A sokkoláshoz kizárólag gyorsan oldódó klór granulátumot használjunk. A granulátumot soha ne szórjuk közvetlenül a medencébe, mert a fenékre süllyedve kimarja a fóliát; minden esetben egy vödör vízben feloldva, a beömlőnyílások elé öntsük.

Míg a homokszűrő tartálya (lásd 7. cikk) a helyén maradhat leürítve, a medence szivattyút – ami a rendszer legérzékenyebb elektromos egysége – javasolt kiszerelni a téli időszakra. A föld alatti gépészeti aknák télen rendkívül párásak és nyirkosak lehetnek. Ez a pára lecsapódik a szivattyú motorjának tekercselésén és a csapágyakon, ami tavaszra szorulást, korróziót vagy rövidzárlatot okozhat. A hollanderek lecsavarása után a szivattyút fagymentes, száraz helyen, polcon érdemes tárolni. A tárolás előtt fontos a szivattyú előszűrő kosarának kitisztítása és a ház teljes víztelenítése az alsó leeresztő csavar segítségével.

A kútvízzel történő feltöltés bár költséghatékony, gyakran okoz esztétikai katasztrófát: a klór hozzáadásakor a víz azonnal barna (vas), fekete (mangán) vagy kékeszöld (réz) színűre változik. Ez nem alga, hanem a vízben oldott fémionok oxidációja. A folyamat során a láthatatlan fémek szilárd csapadékká alakulnak. Ha nem lépünk időben, ezek a fémek lerakódnak a fólia pórusaiba, maradandó elszíneződést okozva a vízvonal alatt és a gépészeti elemekben.

A medencetulajdonosok körében gyakori tévhit, hogy a víz teljes leengedése a legjobb fagyvédelem. Szakmai szempontból ez a legveszélyesebb lépés: a medencében maradó víz tömege biztosítja azt az ellennyomást, amely ellensúlyozza a külső talajvíz és a fagyott föld feszítő erejét. Víz nélkül a medence teste "felúszhat", megrepedhet, vagy a belső fólia elmozdulhat és tönkremehet. Az ideális téli vízszintet úgy kell beállítani, hogy az 10-15 cm-rel a legalacsonyabb gépészeti elem (általában a befúvók vagy a szkimmer) alatt legyen. Ez lehetővé teszi a csőrendszer teljes víztelenítését (lásd 3. cikk), miközben megőrzi a szerkezeti stabilitást

A hőszivattyú a medence gépészetének egyik legértékesebb eleme, amelynek téliesítése különös precizitást igényel. A berendezés belsejében található titán hőcserélőből a víz nem ürül ki magától a gravitáció hatására. Ha a benne maradt víz megfagy, a táguló jég szétrepeszti a belső csőrendszert, ami általában gazdasági totálkárt jelent. A folyamat során a hollandereket le kell csavarni, a készüléket pedig enyhén meg kell dönteni a kifolyó irányába. A víztelenítés után javasolt a hőszivattyú téli védőhuzat használata, amely megvédi a lamellákat a hótól, jégtől és a korrozív szennyeződésektől, miközben biztosítja a szükséges szellőzést a kondenzvíz elpárolgásához.

A medence leginkább kitett pontja télen a szkimmer (felületi szívó). Mivel a szkimmer fala vékonyabb, mint a medence teste, és benne a víz nem tud tágulni, a fagyás pillanatok alatt szétrepesztheti a műanyag házat. Ennek cseréje gyakran a medence körüli burkolat megbontásával jár. A védekezés kulcsa a szkimmer-fagytest (közismert nevén Gibi), ami egy hosszúkás, rugalmas műanyag elem. Ezt a szkimmer alsó nyílásába kell csavarni; a Gibi elnyeli a jég feszítését, miközben lezárja a csővezetéket is. A befúvóknál és porszívó csonkoknál pedig speciális, csavaros téli gumidugókat kell alkalmazni, amelyek légmentesen tömítenek.

A téli takarás célja kettős: megvédeni a vizet a fénytől (algásodás gátlása) és megakadályozni, hogy a szennyeződés bejusson a medencébe. A süllyesztett medencék esetében a leghatékonyabb rögzítési mód a vízzsákos technológia. A vízzsákok (hosszúkás, nagy szilárdságú PVC hengerek) vízzel feltöltve súlyozzák le a ponyva széleit a peremen. Ez azért előnyösebb, mint a feszítőhuzal, mert a vízzsák követi a talaj egyenetlenségeit, nem rozsdásodik, és ha télen a hó súlya miatt a ponyva beljebb süllyed, a vízzsákok egyszerűen elmozdulnak, így nem szakítják ki a ponyvát vagy a rögzítőszemeket.

A víz fagyáskor bekövetkező térfogat-növekedése (kb. 9%) hatalmas feszítőerőt gyakorol a medence falaira. Ez a nyomás képes megrepeszteni a betonfalat, szétnyomni a merevfalú medencék vázát, vagy tönkretenni a belső fóliázást. A jégnyomásgátló fagytestek (más néven fagytest úszók) olyan rugalmas, levegővel vagy homokkal súlyozott műanyag elemek, amelyek a jég szorításakor összenyomódnak, így elnyelik a tágulási energiát. Ezeket az úszókat sorba kötve, a medence átlójában vagy az oldalfalak mentén kell elhelyezni úgy, hogy egyfajta "tágulási tartályként" funkcionáljanak.

A medence vízvonalánál megjelenő sötét vagy szürkés lerakódás nem csupán esztétikai hiba, hanem bakteriális kockázat is. Ez a réteg leggyakrabban a fürdőzők bőrével bevitt testápolók, naptejek és az emberi bőr természetes zsiradékainak elegye, amelyhez a levegőből szálló por tapad hozzá. Ha a víz kemény (lásd 14. cikk), a vízkő beépül ebbe a zsíros mátrixba, ami egy kőkemény, érdes réteget hoz létre, amit hagyományos súrolással szinte lehetetlen eltávolítani a fólia sérülése nélkül.

Az algásodás a leglátványosabb jele annak, hogy a víz egyensúlya felborult. Az algák nemcsak esztétikailag zavaróak, hanem táptalajként szolgálnak a baktériumoknak is. Fontos megérteni: az algagátló folyadék elsősorban megelőzésre szolgál, nem pedig a már kialakult algaerdő elpusztítására. Ha a víz már bezöldült, az egyetlen hatékony módszer a sokkoló klórozás, amely oxidálja (elégeti) az alga sejtfalát. Ezt követi a mechanikai tisztítás (kefélés és porszívózás) és a pelyhesítés, hogy az elpusztult algatömeget eltávolítsuk a rendszerből.

A legtöbb panasz a "túl sok klórra" valójában a túl kevés szabad klór következménye. Amikor a szabad klór reakcióba lép a fürdőzők által bevitt szerves anyagokkal (izzadság, kozmetikumok), de nem tudja azokat teljesen lebontani, klóraminok, azaz kötött klór keletkezik. Ez a vegyület felelős a jellegzetes, szúrós "uszodaszagért", a szem- és bőrirritációért, valamint a nyálkahártyák kiszáradásáért. A megoldás nem a vegyszerezés leállítása, hanem a sokkoló klórozás (törésponti klórozás), amely oxidálja és gáz formájában eltávolítja a vízből a kötött klórt.

Az algásodás a leggyakoribb probléma, amellyel a tulajdonosok találkoznak, ám a kezelése körül sok a félreértés. Az algagátló folyadék egy preventív szer: egy láthatatlan filmet képez az alga sejtfalán, megakadályozva annak táplálkozását és szaporodását. Ha azonban a víz már bezöldült, az algagátló önmagában hatástalan. Ilyenkor "kémiai égetésre", azaz sokkoló klórozásra (lásd 13. cikk) van szükség, ami oxidálja a már jelen lévő algatömeget.

Magyarország jelentős részén a vízhálózat kemény vagy nagyon kemény vízzel rendelkezik (15-25 német keménységi fok felett). Ez a medencében két problémát okoz: az érdes felületű vízkőlerakódást, ahol az algák könnyen megtelepednek, valamint a gépészeti elemek – különösen a hőszivattyúk hőcserélőinek – idő előtti meghibásodását. A legveszélyesebb jelenség a "mészösszeomlás", amikor egy hirtelen pH-emelkedés hatására a vízben oldott mész fehér ködként csapódik ki, tejszerűvé téve az egész medencét.

Az egyik legfrusztrálóbb jelenség a medencetulajdonosok számára, amikor a reggel beállított klórszint délutánra nullára esik vissza. Ennek oka a fotodegradáció: az UV-sugárzás képes a szabad klór 90%-át lebontani mindössze 2 óra alatt. A megoldás a Klórstabilizátor (cianursav) használata, amely mintegy "pajzsként" védi a klórmolekulákat a napsugárzástól. Azonban a stabilizátor kétélű fegyver: ha a szintje túl alacsony, a klór elillan; ha túl magas (80-100 mg/l felett), bekövetkezik a "klórblokk", ahol a teszter ugyan mutatja a klórt, de az képtelen fertőtleníteni.

A tartós fertőtlenítés alapköve a lassan oldódó klórtabletta, amely 90% feletti aktív klórtartalommal bír. Sokan elkövetik azt a kritikus hibát, hogy a tablettát közvetlenül a medencébe dobják, ami a fólia azonnali és visszafordíthatatlan kifakulásához (foltosodáshoz) vezet, mivel a tabletta lokálisan rendkívül magas koncentrációt hoz létre a fenéken. A tablettát minden esetben úszó vegyszeradagolóba vagy a skimmer kosarába kell helyezni. A skimmer előnye, hogy a szivattyú működése közben a víz áramlása kényszeríti a tablettát az oldódásra, így egyenletesebb a vegyszerszint.

Sokszor előfordul, hogy a víz kémiai értékei (pH, klór) tökéletesek, a víz mégsem szikrázik, hanem élettelennek, fénytelennek tűnik. Ennek oka a mikroszkopikus méretű lebegő szennyeződés, amelyet a homokszűrő egyszerűen átenged magán. A pelyhesítő (flokkuláló) szer ilyenkor "mágnesként" működik: a vízben lévő apró részecskéket nagyobb pelyhekké rántja össze, amelyeket a szűrő már képes megfogni. A leghatékonyabb megoldás a folyamatos adagolás pelyhesítő patronnal, amely lassan oldódva biztosítja a víz folyamatos polírozását.

A pH-érték a medencevíz "lelke". Ha ez nincs rendben, minden más vegyszer (különösen a klór) hatásfoka drasztikusan romlik. A pH-érték 7,0 alatt savas, 7,0 felett lúgos irányba tolódik; a medencék számára az ideális tartomány 7,2–7,6. Gyakori hiba, hogy a tulajdonosok csak a pH-t mérik, de a teljes lúgosságot (Total Alkalinity) nem. Ha a lúgosság túl alacsony, a pH-érték "ugrálni" fog (pH-bounce), és szinte lehetetlen lesz stabilizálni. Ilyenkor speciális lúgosságnövelő szerre van szükség, mielőtt a pH-korrekciót elvégeznénk.

Tévhit, hogy a "klórszag" és a szemirritáció a túl magas klórszint jele. Valójában ennek az ellenkezője igaz: a problémát a kötött klór (klóraminok) okozzák. A klóraminok akkor keletkeznek, amikor a vízben lévő szabad klór reakcióba lép a fürdőzők által bevitt szerves anyagokkal (izzadság, kozmetikumok). Ez a vegyület felelős a kellemetlen szagért és az irritációért. Megoldásként paradox módon "sokkolni" kell a vizet: emelt dózisú szabad klór hozzáadásával a kötött klór molekulák elszakadnak és elpárolognak a vízből, visszaállítva a víz frissességét és semlegességét.

Sok medencetulajdonos keres alternatívát a klór jellegzetes szaga és esetleges irritáló hatása miatt. A legnépszerűbb klórmentes megoldás az aktív oxigénes (peroxidos) vízkezelés. Ez egy rendkívül kíméletes módszer: a víz lágyabb tapintású lesz, nem szárítja a bőrt és nem csípi a szemet. Ugyanakkor fontos tudni, hogy az aktív oxigén oxidáló ereje kisebb, mint a klóré, így melegebb (30°C feletti) vízben vagy nagy terhelés mellett precízebb adagolást és gyakoribb ellenőrzést igényel. Gyakran egészítik ki UV-C lámpával, amely fizikai úton, a víz átfolyása közben semmisíti meg a kórokozókat.

A medencevegyszerezés utáni várakozási idő nem csupán javaslat, hanem a fürdőzők – különösen a gyermekek – egészségének záloga. A legkritikusabb a sokkoló klórozás: ilyenkor a szabad klór szintje a normál érték többszörösére emelkedik, ami nyálkahártya-irritációt és bőrpírt okozhat. Általános szabály, hogy a vízbe akkor szabad menni, ha a szabad klór szintje 1,0 mg/l alá süllyedt. Ez egy átlagos nyári napon, intenzív szűrés mellett 12-24 órát vesz igénybe. Ezzel szemben a pH-módosítók vagy folyékony algagátlók adagolása után – ha a víz forgatása folyamatos – akár 30-60 perc elteltével is biztonságos a fürdés.

Gyakori jelenség, hogy a sokkoló klórozás után a víz nem válik kristálytisztává, hanem tejszerű, opálos réteg alakul ki rajta. Ez leggyakrabban a "mészösszeomlás" következménye, amikor a hirtelen megemelkedett klórszint és a nem megfelelően beállított pH-érték miatt a vízben lévő kalcium kicsapódik. A másik ok az elhalt algák kolloidális lebegése: a klór ugyan elpusztította az algákat, de azok túl aprók ahhoz, hogy a szűrőrendszer önmagában megfogja őket. Ilyenkor a pelyhesítés (flokkulálás) az egyetlen megoldás, amely "mágnesként" rántja össze a mikroszennyeződéseket.

A kútvíz használata gazdaságosnak tűnik, de a legtöbb esetben magas vas- és mangántartalommal jár. Amint a klór érintkezik ezekkel az oldott fémekkel, oxidáció következik be – a víz gyakorlatilag "megrozsdásodik" a medencében. Ez nem jelent higiéniai problémát, de esztétikailag zavaró, és lerakódásokat okozhat a fólián. A megoldás a speciális fémion-megkötő szerek adagolása még a klórozás előtt, vagy közvetlenül az oxidáció megjelenésekor, amit egy intenzív pelyhesítési és szűrési ciklusnak kell követnie.

A medence tavaszi beüzemelésekor a legfontosabb tényező a türelem és a kémiai sorrend betartása. A téliesítő folyadék semlegesítése és a friss víz egyensúlyba hozása nem történhet meg egyszerre. A folyamat alapköve a pH-érték rögzítése 7,2 és 7,6 között; ha ez az érték magasabb, a később hozzáadott klór nagy része hatástalan marad, így feleslegesen pazarolja a vegyszert. Csak a stabil pH után következhet a sokkoló klórozás, amely "elpusztítja" a vízben maradt mikroorganizmusokat, majd az algagátló és a pelyhesítő teszi fel a koronát a víz tisztaságára.

Úgy tűnik, hogy most már végre tényleg itt a nyár, ezzel együtt pedig elindul a strandszezon is. Ha van medencéd, akkor lehet, hogy idén már meg is mártóztál benne, és akkor bizonyára azt is tudod, hogy azért tenni kell, hogy annak a vize mindig kristálytiszta legyen. Folyamatosan tisztítani és karbantartani szükséges, hogy bármikor fürdeni tudjatok benne. Ehhez elengedhetetlen a vegyszeres kezelés, de, hogy mikor milyen lépéseket kell elvégezni, az az Énkertem.hu mai írásából kiderül.

Rohamléptekben közeleg a tél, ami a kerttel rendelkezőknek nem jelent mást, minthogy fel kell készülni a fagyokra, tartósabb hidegekre. A kulcsszó ebben az esetben a teljes védelem, hiszen az a cél, hogy minimalizáljuk a fagykár esélyét. Cikkükben összeszedtük, hogy milyen védelmi eszközöket érdemes beszerezni ehhez!