Nagyon jelentős, a legnagyobb területen termesztett csoport. Egyszerű virágú korai, és a régebbi Darwin csoportba tartozó fajták hibridjei. Az erős, merev száron fejlődő egyetlen virág kezdetben szögletes, kúpos formájú.Virágzáskor is csak kissé szétnyíló, viszonylag hosszan virágzó. Rendkívül nagyszámú fajta tartozik a csoportba, széles színválasztékkal. A virág sokszor kétszínű, a külső lepelleveleken változatos mintázattal. Merev száruk miatt szeles helyre is telepíthetők. Virágágyba, parki kiültetésre rendkívül jól használhatók. Vágott virágnak és hajtatásra is legkiválóbb fajták kerülnek ki ebből a csoportból. A növény áttelelő része télen a szabadban, helyén hagyható, a hagymát, gumót stb. nem szükséges ősszel felszedni. Amennyiben az áttelelt növényállomány túlságosan elsűrűsödött, szétosztásuk, felújításuk, átültetésük a nyári hónapokban végezhető. Ássuk ki a növényeket lombjuk leszáradásakor vagy közvetlenül utána. A szétválasztás, osztályozás után a visszaültetése szánt hagymák, gumók esetleges sebeit hagyjuk szellős, hűvös helyen beszáradni. Ezután, még a nyár végén vagy kora ősszel, ültessük el őket, hogy a telet már a jól begyökeresedve várhassák. Télálló. Méret: 40-60cm Virágzás: április Ültetés: augusztus/október Fényigény: nap, félárnyék Télállóság: igen Felhasználás: évelőágy, vágott-virág, virágszegély Kiszerelés: 10 db/csomag
Telefonos szaktanácsadásért keressen minket bátran!
HÍVÁS
18 éve működő vállalkozás
Vásároljon közvetlenül a gyártótól!
Bankkártyás fizetés a futárnál is!
Saját autós kiszállítás