Öntözőrendszer telepítése, karbantartása
Az áramláskapcsoló (más néven Presscontrol vagy Brioterm) egy olyan elektronikus eszköz, amely érzékeli a csőben lévő vízáramlást és a nyomásesést, ezáltal automatizálja a szivattyú indítását, és azonnal leállítja azt, ha elfogy a víz (szárazon futás elleni védelem). Míg a hagyományos nyomáskapcsoló csak a nyomásértékekre reagál (és víz hiányában is pörgetné a motort, amíg az le nem ég), az áramláskapcsoló figyeli, hogy valóban mozog-e folyadék a rendszerben. Ha a szívóág lelevegősödik vagy a kút kiürül, az eszköz 10-15 másodpercen belül megszakítja az áramkört, megóvva a tengelytömítést a megolvadástól.
Az öntözéstechnikában a PE (polietilén) idomokat elsősorban a föld alatti nyomócsövek (KPE, LPE) mechanikus, bontható összekötésére használjuk, míg a PVC (polivinil-klorid) idomokat a szelepaknák gépészetében, merev falú rendszerek ragasztott vagy menetes kötéseihez alkalmazzuk. A PE idomok rugalmasabbak, jobban bírják a talajmozgást és a fagyot, míg a PVC idomok merevek, nagy nyomástűrő képességűek és kiválóan ellenállnak a vegyszereknek, de ridegségük miatt a fagyra érzékenyebbek.
Az öntözéstechnikában használt műanyag és fém menetes idomok tömítéséhez a tömítőzsinór (pl. Loctite 55) vagy a teflonszalag a legalkalmasabb, míg a hagyományos kóc és faggyú használata műanyag meneteknél kerülendő. A kóc ugyanis nedvesség hatására megduzzad, ami a műanyag (pl. KPE vagy PVC) idomok megrepedését okozhatja. A cél a menetek közötti hézag teljes kitöltése úgy, hogy az idom még kézzel vagy enyhe szerszámos rásegítéssel összehajtható legyen, de a víznyomás ne tudjon utat törni magának a menetemelkedés mentén.
Magyarországon a talaj fagyhatára átlagosan 80 cm mélyen van, azonban az öntözőrendszerek KPE csöveit gazdaságossági és karbantarthatósági okokból általában 30-45 cm mélyre telepítjük. Mivel ez a mélység nem nyújt védelmet a tartós fagyok ellen, az öntözőrendszerek esetében nem a „fagymentes mélységre” való törekvés a cél, hanem a rendszer teljes vízteleníthetősége. A 30 cm alatti mélység már elegendő mechanikai védelmet nyújt a kerti munkák (ásás, kapálás, gyepszellőztetés) ellen, de még lehetővé teszi a hibák viszonylag könnyű feltárását és javítását.
Sáros, hordalékos vagy szennyezett víz eltávolítására kizárólag nyitott járókerekes zsompszivattyút vagy darálószennyvíz-szivattyút szabad használni, amely képes legalább 20-35 mm-es szilárd szemcsék (kavics, sár, rostok) áteresztésére. A hagyományos kerti öntöző szivattyúk (amiket tiszta vízre terveztek) az első homokszemnél megszorulhatnak, a sáros víz pedig pillanatok alatt tönkreteszi a belső tömítéseiket. A választásnál figyelni kell a szivattyú talpazatának kialakítására is: a professzionális zsompszivattyúk akár 2-5 mm-es vízszintig képesek „leszívni” a felületet.
A ciszterna túlfolyóját úgy kell kialakítani, hogy a tartály megtelése után a felesleges víz gravitációs úton, legalább 1-2%-os lejtéssel távozzon egy szikkasztó mezőbe. A legfontosabb gépészeti elem a túlfolyóágba épített bűzzár és a rágcsáló elleni védelem (szifon), amely megakadályozza, hogy a csatornahálózatból szagok, vagy a szikkasztóból apró állatok jussanak vissza a tiszta esővízbe.
A kút homokolása ellen a leghatékonyabb védelem a szivattyú elé beépített hidrociklonos homokleválasztó vagy a szívóoldali mosható lemezes szűrő alkalmazása. A homok „csiszolópapírként” viselkedik a szivattyú belsejében: pillanatok alatt elkoptatja a műanyag (Noryl) járókerekeket, tönkreteszi a tengelytömítést, és eltömíti az öntözőrendszer finom fúvókáit. Ha a homokolás mértéke meghaladja az 50-100 g/m³-t, a hagyományos kerti szivattyúk élettartama drasztikusan lecsökken.
A tágulási tartály méretének kiválasztásakor az elsődleges szempont a szivattyú óránkénti indítási számának korlátozása (ez ne haladja meg a 20-25-öt). Egy átlagos családi ház alapvető vízellátásához (WC-öblítés, kézmosás) minimum 50-80 literes tartály javasolt, míg ha a szivattyú egy automata öntözőrendszert is kiszolgál, ahol a vízelvétel folyamatos és nagy volumenű, érdemes 100 literes vagy annál nagyobb tartályban gondolkodni. A nagyobb tartály nem növeli a nyomást, de ritkább motorindítást és egyenletesebb vízáramlást biztosít.
A felszíni kerti szivattyúk többsége – még ha „önfelszívó” jelzéssel is van ellátva – nem képes levegőt szállítani, ezért az első indítás előtt a szivattyúházat és a teljes szívócsövet fel kell tölteni vízzel. A légtelenítés célja, hogy a járókerék és a diffúzor térségéből minden levegőt eltávolítsunk, különben a szivattyú csak „darálja” a levegőt, a víz nem indul meg, a tengelytömítés (szimmering) pedig hűtés hiányában percek alatt megolvadhat.
A házi vízmű szakaszos, sűrű ki-be kapcsolását (úgynevezett „rángatását”) leggyakrabban a tágulási tartályból hiányzó légpárna vagy a szakadt gumimembrán okozza. Mivel a víz nem összenyomható folyadék, ha a tartályban nincs elegendő levegő, ami rugalmas pufferként szolgálna, a szivattyú elindítása után a nyomás azonnal eléri a kikapcsolási értéket, majd a csap megnyitásakor pillanatok alatt le is esik. Ez a jelenség rendkívül káros, mert a túl sok indítás rövid idő alatt leégeti a motort és tönkreteszi a nyomáskapcsolót.
Az öntözőrendszer téliesítése során a cél a csövekben és a szelepekben maradt víz kompresszorral történő eltávolítása, megelőzve ezzel a fagyás okozta repedéseket. A folyamathoz egy legalább 50-100 literes tartállyal rendelkező kompresszorra van szükség, amelyet a szelepaknában vagy a gerincvezetéken kialakított ürítőponton keresztül csatlakoztatunk a rendszerhez. A nyomást soha ne állítsa 3,5 bar fölé, mert a nagy sebességgel áramló levegő és a szárazon súrlódó alkatrészek (pl. rotoros fejek fogaskerekei) túlhevülhetnek és tönkremehetnek.
Az öntözőrendszer mágnesszelepeinek vezérléséhez leggyakrabban többvágatú öntözőkábelt (pl. 5x0,75 vagy 7x1,0 mm²) vagy speciális földkábelt használunk. A vezeték keresztmetszetét a szelepakna és a vezérlő automatika közötti távolság határozza meg: 50 méteres távolságig elegendő a 0,8 mm² (20 AWG) keresztmetszet, de 100 méter felett már javasolt az 1,5 mm² használata a feszültségesés elkerülése érdekében. Mivel a szelepek 24V-os törpefeszültséggel működnek, nem igényelnek érintésvédelmi védőcsövet, de mechanikai védelem (pl. KPE csőbe húzás) javasolt a rágcsálók ellen.
A mágnesszelepek bekötésének legfontosabb szakmai szempontja az irányhelyes beépítés és a bontható, hollanderes idomok használata. Minden mágnesszelepen található egy nyíl (Flow), amely a víz áramlásának irányát mutatja: a víznek a szeleptest alá kell érkeznie, hogy a nyomás segíthessen a gumi membrán zárásában. A szelepeket egy gyűjtőcsőre (manifolra) építjük rá, amelyet egy szelepaknában (pl. Rain Bird vagy Irritec akna) helyezünk el a földfelszín alatt, kavicságyra fektetve a jó vízelvezetés érdekében.
A zónákra osztás (körösítés) célja, hogy az öntözőrendszer vízigényét hozzáigazítsuk a rendelkezésre álló vízforrás (kút vagy hálózati víz) pillanatnyi vízhozamához és nyomásához. Egy átlagos kerti csap vagy szivattyú nem képes egyszerre ellátni 15-20 szórófejet, ezért a rendszert kisebb csoportokra (zónákra) bontjuk, amelyeket egyenként vezérelnek a mágnesszelepek. Emellett a zónázás teszi lehetővé, hogy a különböző vízigényű területeket (pl. napos gyep vs. árnyékos cserjesor) eltérő ideig öntözzük.
A föld alatti öntözőcsövek javításának leghatékonyabb és legidőtállóbb módja a tokos tokos javító karmantyú (csúszókarmantyú) vagy a két darab tokos idom közé beiktatott rövid csődarab alkalmazása. A javításhoz először legalább 50-80 cm hosszan fel kell tárni a sérült szakaszt, hogy a merev KPE csőnek legyen elég mozgástere a szereléshez. A kilyukadt részt merőlegesen le kell vágni, a végeket sorjázni, majd a mechanikus kötőidomokkal (pl. Irritec vagy Unidelta) vízzáróan rögzíteni. Gumiszalagos vagy ragasztószalagos „bandázsolás” föld alatti nyomócsöveknél tilos, mert a hálózati nyomás és a talaj mozgása napokon belül szétnyomja az ideiglenes kötést.
A legfőbb különbség a két típus között a vízszállítási mechanizmusban és a zajszintben rejlik: a jet-rendszerű szivattyúk egy beépített Venturi-csövet használnak a gázos víz könnyebb felszívásához, míg a többfokozatú szivattyúk több egymás utáni járókerékkel növelik fokozatosan a víznyomást. Míg a jet szivattyúk robusztusak és kevésbé érzékenyek a vízben lévő légbuborékokra, addig a többfokozatú társaik sokkal halkabbak és jelentősen jobb hatásfokkal (kevesebb áramfogyasztással) üzemelnek.
Az öntözőrendszer tervezésénél a szórófejeket úgy kell elhelyezni, hogy érvényesüljön a 100%-os átfedés szabálya, azaz a „fejtől-fejig” öntözés. Ez azt jelenti, hogy ha egy szórófej hatósugara 4 méter, akkor a következő fejet pontosan 4 méterre kell tőle telepíteni. Ennek oka, hogy a szórófejek vízkibocsátása a sugár mentén nem egyenletes: a fej közvetlen közelében jut ki a legkevesebb víz, a sugár végén pedig a legtöbb. Az átfedés biztosítja, hogy minden pontra azonos mennyiségű csapadék jusson.
Az esőérzékelő beállítása a kiszáradási sebesség szabályozásán és a csapadékmennyiség (küszöbérték) meghatározásán alapul. A legtöbb kerti esőérzékelőben (pl. Hunter Mini-Clik) higroszkópos korongok vannak, amelyek nedvesség hatására megduzzadnak és megszakítják az öntözővezérlő áramkörét. Az érzékelő tetején található gyűrű elforgatásával állítható be, hogy hány milliméter csapadék (általában 3, 6, 12 vagy 19 mm) után állítsa le a rendszert.
A szórófejek „kint maradását” leggyakrabban a ház és a kiemelkedő szár közé szorult finom homok, por vagy vízkő okozza, amely megnöveli a súrlódást, és legyőzi a belső visszahúzó rugó erejét. Ez nemcsak esztétikai hiba, hanem balesetveszélyes is (elbotlás), és a fűnyíró is könnyen ledarálja a kint maradt fejet. Ritkább esetben a tömítőgyűrű (wiper seal) elöregedése vagy a visszahúzó rugó törése áll a háttérben.
A fúvóka választását elsősorban a beöntözendő terület sugara (távolság) és a rendelkezésre álló vízhozam határozza meg. Kisebb, tagolt területekre (2–5 méter) a fix vagy állítható szögű Spray (esőztető) fúvókák az ideálisak, míg nagyobb, nyitott gyepfelületekre (5–10 méter) az MP Rotátor (többsugaras) fúvókák javasoltak. A modern tervezésnél alapelv a „fejtől-fejig” öntözés, ami azt jelenti, hogy az egyik szórófejnek el kell érnie a másikat a tökéletes átfedés érdekében.
Az automata öntözőrendszer biztonságos és hatékony működéséhez a szórófejeknél mérhető optimális dinamikus üzemi nyomásnak 2,5 és 4,5 bar között kell lennie. Ha a nyomás 2 bar alá esik, a szórófejek nem emelkednek ki megfelelően vagy a szórási képük sugara drasztikusan lecsökken, így száraz foltok maradnak a kertben. Ezzel szemben a 5 bar feletti nyomás „porlasztja” a vizet (ködölés), amit a legkisebb szél is elvisz, ráadásul hosszú távon károsítja a mágnesszelepek és idomok tömítéseit.
Az októberi fagyok közeledtével a kert technikai eszközeinek téliesítése halaszthatatlanná válik. A víz fagyáskor bekövetkező térfogat-növekedése szétrepesztheti a föld alatti csővezetékeket, a szelepeket és a kerti tó gépészetét is. Míg az öntözőrendszernél a teljes víztelenítés (kompresszoros kifúvatás) a cél, addig a kerti tónál az élővilág védelme és a gázcsere biztosítása a legfontosabb feladat a jégpáncél alatt.
Ma, amikor ilyen szélsőséges az időjárás, nem is képzelhető el egyetlen kert sem öntözőrendszer nélkül. A gyakran száraz és forró nyarak ugyanis csak megfelelő öntözéssel vészelhetők át. Azonban ki szeretne egy hosszú és farasztó nap után még a locsolással is bajlódni otthon? Senki, így biztosan te sem, és az önözőrendszernek köszönhetően nem is kell.
Egy automata öntözőrendszert pedig könnyebb összeállítani, mint képzelnéd. Mai írásunkban bemutatjuk, hogy mire is lesz szükséged, és hogyan kezdj neki. Az Énkertem.hu webáruházunkban pedig egy helyen megtalálsz mindent, ami csak kellhet egy öntözőrendszer kialakításához.
A hatékony öntözés kulcsfontosságú a növények egészségének és a kert szépségének megőrzéséhez. Az egyik legfontosabb döntés az, hogy manuális vagy automata öntözőrendszert válasszunk. Mindkét megoldásnak vannak előnyei és hátrányai, amelyeket érdemes mérlegelni a kert mérete, a vízellátás, a fenntartási igények és a rendelkezésre álló költségvetés függvényében.
Ebben a cikkben részletesen bemutatjuk a különböző öntözőrendszereket, hogy könnyebb legyen a választás.
Az automata öntözőrendszer egyik legfontosabb előnye, hogy egyenletes vízellátást biztosít a kert különböző területein, miközben időt és vizet takarít meg. Azonban egy rosszul megtervezett rendszer nemcsak drága és nehézkesen működő lehet, hanem egyes növények túl sok, míg mások túl kevés vizet kaphatnak.
Ebben a cikkben részletesen bemutatjuk, hogyan tervezzük meg az öntözőrendszert lépésről lépésre, figyelembe véve a területek felosztását, a vízigényt és a megfelelő technikai megoldásokat.
