Korábbi blogcikkeinkben a kerti növények folyamatos és megfelelő vízpótlásáról már sok szó esett, most nézzük meg, hogy a kert lakóit, madarait és házi kedvenceinket hogyan védhetjük meg a tikkasztó hőségben, miként itathatjuk őket megfelelően.
Gondoskodjunk a madarakról!
Míg télen a madarak eleséggel történő ellátása a fontos, addig nyáron az itatásuk kerül előtérbe, hiszen nem biztos, hogy ilyen forróságban máshol gyorsan vízhez tudnának jutni. Tökéletes megoldás, ha egy erre a célra kialakított itatótálat helyezünk ki kertünk árnyékosabb részén, ahol a kis szárnyasok meg tudnak pihenni és közben vizet tudnak magukhoz venni. Léteznek kombinált etető és itatótálak is, melyek mindkét fontos funkciót ellátják. Ráadásul egy ilyen itató nemcsak a madaraknak tesz jót, hanem kertünk mutatós kiegészítőjévé is válik, ne lepődjünk meg azon sem, ha egy-két madár belefürdik a kihelyezett vízbe!
5 tipp a biztonságos madáritató kialakításához
1. A vízmélység ne legyen nagyobb 5-7 centinél, hogy a kisebb testű fajok is biztonságban tudjanak vizet vételezni!
2. Naponta legalább egyszer friss vízzel töltsük fel az itatót, ha szükséges napközben is pótoljuk a párolgó vizet!
3. Figyeljünk oda a higiéniára, hetente érdemes – a napi vízcsere előtt – algátlanítani és fertőtleníteni az itató teljes felületét!
4. Rögzítsük biztonságosan az itatót, nehogy eldőljön, sérülést okozzon!
5. Ha nagyon gyorsan mélyül az itatótál, akkor tegyünk bele köveket, hogy sekélyebb legyen!
A kinti házikedvencek itatása
A madáritatók általában magasabban helyezkednek el, illetve érdemes más állatoktól háborítatlanul tartani ezeket a helyeket, ezért négylábú kedvenceink számára a földre is helyezzünk el egy itatót. Ha kutyánk és macskánk előszeretettel hűsöl a teraszon, akkor ott is legyen egy állandó itatótál, melyet bármikor tudnak használni, próbáljuk olyan helyre tenni, mely állandóan árnyékos. Fontos, hogy mindig legyen rajta a szemünk nehogy kifogyjon, és ne feledjük házi kedvenceink számára mindig biztosítani benne a friss vizet.
A “szégyenlősebb” kerti vendégek folyadékpótlása
Kikre gondolunk pontosan? Például a sünökre és mókusokra, akik akár állandó lakói lehetnek már a kertünknek, ezért érdemes rájuk is figyelmet fordítani. Mivel tartózkodó állatokról van szó, akik ha tehetik, kerülik az emberi közelséget, így itatásuk is eldugott helyen kell, hogy történjen. Tökéletes erre a bokrok alatti árnyékos és kellően zegzugos rész, ahol nem érzik majd kényelmetlenül magukat. Tegyünk ki ide is itatótálat, majd gondoskodjunk a folyamatos vízellátásról, hiszen a kisállatok hamar odaszoknak és számítani fognak a friss vízvételi lehetőségre.
Tipp: Ha naponta locsolunk a kertben, akkor az itatótálak feltöltését is kössük össze ezzel a tevékenységgel, így biztosan nem feledkezünk meg róla.